Versmondó találkozó - díjazottjaink
Április 13-én, szombaton immár 32. alkalommal gyűltek össze a versszerető diákok és felkészítőik a dabasi Kossuth Művelődési Központban, hogy versmondó találkozóval ünnepeljék meg A magyar költészet napját. Ahogyan Papp János zsűrielnök is fogalmazott, nem versmondó „verseny” volt ez a nap, hanem a versek, a költészet ünnepe.
A találkozót idén is a Monori Tankerülettel együttműködve szerveztük meg, valamint támogatónk volt Dabas Város Önkormányzata és a Nemzeti Kulturális Alap.
A felhívásra 10 település 15 intézményének összesen 77 diákja adta le nevezését.
Az alsó tagozatosok egy szabadon választott művel jelentkezettek, míg felső tagozatos és középiskolás kategóriákban egy Varró Dániel-mű és egy szabadon választott vers vagy próza alapján állapította meg a zsűri a sorrendet.
A zsűri tagjai voltak - alsó tagozatosok kategóriában: Balogh Ferenc előadóművész, rádiós műsorvezető; Ordasi Brigitta rádiós szerkesztő-műsorvezető; Bakkai Éva pedagógus. Felső tagozatosok kategóriában: Papp János színművész; Papp Dániel színművész; Wiegmann Alfréd, a Magyar Versmondók Egyesülete Versszínházi alelnöke.
A nap végére a következő eredmények születtek:
Alsó tagozatos I. (1-2. osztályosok) kategóriája
1. Fazekas Zalán (Újlengyeli Általános Iskola) és Zándoki Laura (Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola)
2. Ökrös Bere (Gyömrői Fekete István Általános Iskola)
3. Gavló Noel Henrik (Újlengyeli Általános Iskola)
Alsó tagozatos II. (3-4. osztályosok) kategóriája
1. Szabados Janka (Szent János Katolikus Általános Iskola, Dabas) és Tatárka Dóra Zselyke (Dabasi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola)
2. Tóth Réka (Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola)
3. Deme-Murár Kristóf (B.I.R.O.K. Beleznay János Tagintézménye, Bugyi) és Tóth Kata (Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola)
Felső tagozatos I. (5-6. osztályosok) kategóriája
1. Kovács Patrik (Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium)
2. Simon András (Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium)
3. Sipos Luca (Dabasi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola)
Felső tagozatos II. (7-8. osztályosok) és Középiskolások összevont kategóriája
1. Kaszás Zsófia (Monori József Attila Gimnázium)
2. Bella Csenge (Monori József Attila Gimnázium)
3. Boldog Zita Imola (Dabasi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola)
Köszönjük a felkészítő tanárok és a szülők munkáját, amivel hozzájárultak ehhez az igazán eredményes naphoz!